Érdekes cikkek gyûjteménye

A természetes következmények értéke
Szabadság, 2002 május 17

dr. Kónya Zoltán

Más kárából mindig hasznos levonni a személyünkre vonatkozó tanulságot, de az életben elkerülhetetlen, hogy néha a saját kárunkból is tanuljunk. A felnövekvő gyermek különösen sokat tanul tetteinek természetes következményeiből. E következmények néha kellemesek, gyakran azonban kellemetlenek. Korai leesései során például megismerkedik a gravitációs erővel. Megtapasztalja az eséssel járó testi fájdalmat, és azt, hogy ez a fájdalom rossz. Hasonlóképpen jön rá arra, hogy a tűz éget és a méh szúr. Ha nem öltözik fel rendesen, akkor fázik, és ha nem akar a szülőkkel menni, akkor magára marad. A szülőnek természetesen vigyáznia kell arra, hogy a természetes következmény ne veszélyeztesse a gyermek testi-lelki épségét. A tanulás érdekében azonban hasznos, ha a szülő nem minden esetben előzi meg azt, hogy a gyerek szembesüljön döntésének, saját szabadon választott magatartásának előreláthatóan kellemetlen következményeivel. Hintázáskor például nem mondja a gyermeknek azt, hogy most már elég volt – hagyja, hogy a gyermek teste mondja ezt meg a gyermeknek.

A természetes következmények elve eredményesen alkalmazható az evéssel kapcsolatos nehézségek megelőzésében, illetve megoldásában. E nehézségek leggyakoribb, szinte általánosan elterjedt formája az, amikor az óvódás vagy kisiskolás gyermek közli ebédkor, hogy nem kéri az ételt, mert nem szereti vagy nem éhes. Esetleg turkál egy kicsit az ételben, kelletlenül lenyel egy-két falatot. Az aggódó szülő a meggyőzés változatos eszközeit próbálja bevetni, többnyire sikertelenül („pedig nagyon finom”, „na, még csak három falást a kedvemért”), esetleg fenyegetéssel próbálkozik („így nem fogsz megnőni”, „majd megeszi a szomszéd fiú”), de ez sem gyakorol mély hatást a rossz evőre. Néha a szülő boldogan elfogadja, hogy a gyermek bizonyos ételeket mégis hajlandó elfogyasztani. Ennek következtében egyes esetekben egészen megdöbbentő étrendek alakulnak ki. Mivel nem ebédelt rendesen, a felnőttek két étkezés között sietnek a gyermeket akár édességgel is táplálni, hogy az éhenhalást megelőzzék. Ennek következtében természetesen a gyermek a vacsora idején sem éhes. A szülő aggódó magatartásának alapja az a meggyőződés, hogy az evésre való biztatás hiányában a gyermek nem fog enni és fokozatosan elfogy. A gyermek magatartása alátámasztani látszik ezt a meggyőződést. A családi étkezések alkalmával szülők, nagyszülők és gyerekek között olyan játszma zajlik, melyben mindig a gyermek a „nyertes”. Nemcsak föltétlen hatalmát élvezi, hanem a számára oly fontos „figyelem-zsetonokat” is bezsebeli a felnőttektől, hiszen az étkezés azon kivételes alkalmak egyikévé válik, amikor végre ő van a figyelem középpontjában.

A nem-evés ördögi köre nem jön létre, illetve hamar megszakítható, amennyiben a gyermekről gondoskodó felnőttek egy, a fentitől gyökeresen eltérő meggyőződésre alapozzák magatartásukat. Tudják, hogy gyermekük pontosan érzi, mikor és mire van szüksége. Ugyanakkor értékelik azokat az értékes tapasztalatokat, melyeket az esetleges nem-evés által a gyermek az éhség érzéséről szerezhet. Nem vállalnak felelősséget a gyermek táplálkozásáért, hagyják hogy saját döntéséért maga a gyermek vállaljon felelősséget, és szembesüljön döntésének kellemetlen következményeivel. Az evésre vonatkozó érvényes irányelvek természetesen kimondják, hogy két étkezés között nincs táplálékfelvétel. Egy-két ilyen élmény után a gyermek persze jó étvággyal eszik, amiért a szülők nem dicsérik meg, hiszen az evés nem egy erény. A családi étkezések így nem feszültségforrást, hanem örömet jelentenek. A szülőnek nem kell aggodalmaskodással és győzködéssel foglalkoznia, a gyereknek nem kell elutasítania az ételt. A családtagok nem azért esznek, hogy ezzel egymásnak örömet vagy maguknak piros pontokat szerezzenek, vagy, mert evéskor értékes tápanyagokat és vitaminokat vesznek magukhoz, hanem egyszerűen azért, mert az evés örömet jelent számukra. Enni jó, éhesen maradni rossz. Az étkezés így ráadásul jó alkalommá válik az ellazult családi együttlétre, a nap történéseinek megbeszélésére.