Érdekes cikkek gyûjteménye

A gyermek valós elvárásai
Szabadság, 2002 április 29

dr. Kónya Zoltán

Minden gyermek ösztönösen tudja, hogy kivé, milyen személlyé kell válnia. Ha a felnőttek, vagy a felnőttek által kitalált reklámok össze nem zavarják, pontosan érzi, hogy mikor, milyen és mennyi testi- lelki építőanyagra van szüksége, hogy felépítse a személyt, akivé válnia kell. Akinek szükségletei vannak, annak elvárásai is vannak. Másokkal szembeni elvárásaink alapja az a remény, hogy környezetünk tagjai képesek és hajlandóak megadni nekünk mindazt, amire szükségünk van.

A gyermeket megnyugtatja, ha pontosan tudja, mit várnak el tőle a szülei vagy más, számára fontos személyek. A jól működő családokban a szülők világosan megfogalmazzák gyermekeikkel szemben támasztott elvárásaikat. Az elvárások szintjét úgy állítják be a szülők, hogy az sem túl magas, sem túl alacsony ne legyen, hanem a valós körülményeket vegye figyelembe. A túlzott elvárások (“neked minden tantárgyból tízest kell kapnod”) teljesíthetetlen feladat elé állítják a gyermeket. A teljesítmény elmaradását a gyermek személyes kudarcként, a szülő pedig csalódásként éli meg. A túl alacsony elvárás (“tőled már az is szép, ha nem buksz meg”) rontja az önértékelést, és nem bátorítja a gyermeket arra, hogy képességeit a lehető legjobban gyümölcsöztesse. A valós elvárások arra ösztönzik, hogy a tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtsa.

A gyermekkel szemben támasztott elvárások világossá tételére és az elvárások optimális szintjének megállapítására kiváló eszköz a valós elvárások megtárgyalása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szülők bevonják a gyermekeket a szabályok létrehozásába, a szabály a gyermekkel folytatott tárgyalás eredménye.

A tárgyalás során le kell szögezni az irányvonalakat, melyekhez a gyermeknek tartania kell magát (például, lefekvés legkésőbb este fél kilenckor) és a következményeket: mi történik abban az esetben, ha a gyermek tartja magát a irányvonalhoz, illetve akkor, ha nem tartja tiszteletben azt (például ha félórával később fekszik le, másnap reggel a szülők fél órával korábban költik.) Úgy az irányvonalak, mint a következmények egyértelműek, konkrétek kell legyenek. (lefekvés annyi mint vízszintes testhelyzet, az ágyban, pizsamában, villany leoltva).

A tárgyalás során először a gyermek tesz javaslatot arra, hogy egy bizonyos kérdésben milyen irányvonalak és milyen következmények legyenek érvényesek. A szülő bátorítja ezt, még akkor is, ha a javaslattal nem ért egyet. A tárgyalások első szakaszában a felek felsorakoztatják legmeggyőzőbb érveiket saját álláspontjuk mellett (“Javasolom, hogy este 10-kor feküdjek le. Szeretnék tévét nézni.” “Úgy gondolom, 7-kor ágyban kellene lenned. Egy ilyen korú gyermeknek sok alvásra van szüksége”). A tárgyalások során az álláspontok fokozatosan közelednek egymáshoz, amíg kialakul egy mindkét fél számára elfogadható irányelv (fél kilenc). A felek ugyanígy megtárgyalják a következményeket is (esti mese olvasása az irányelv betartásakor, korai ébresztés késlekedés esetén). A szabályt érdemes írásban is rögzíteni és mindenki által jól látható helyre kifüggeszteni. A gyermek növekedésével vagy az életkörülmények megváltozásakor a szabályokat természetesen felül kell vizsgálni, hiszen minél idősebb a gyermek, annál nagyobb, illetve más természetű valós elvárások támaszthatók vele szemben. Ugyanígy változnak a gyermekeknek a szülőkkel szemben támasztott valós elvárásai is.

A szabályok megtárgyalásának számos előnye van. Az emberek általában szívesebben fogadják el és tartják be azokat a törvényeket, amelyek megalkotásába személyesen is beleszólhattak. A gyermekek megtanulják a demokrácia értékét és gyakorlatot szereznek a tárgyalásos úton történő megállapodás terén. Megtanulják megvédeni saját álláspontjukat és ugyanakkor engedményeket is tenni. Ezeket a képességeket felnőtt korukban majd kamatoztathatják munkatársaikkal, partnerükkel és saját gyermekeikkel folytatott tárgyalásaik során.