|
Érdekes cikkek gyűjteménye
Az Élet Kultúrája Szabadság, 2001 május 10dr. Kónya ZoltánA 2000 áprilisában megszervezett „Lanţul Vieţii - Életlánc” akció során többezer kolozsvári fejezte ki városunk utcáin való néma jelenlétével az emberi élet melletti elkötelezettségét, meggyőződését, hogy az emberi élet már a fogantatás pillanatától kezdődően védelmet érdemel. Az idén március 25 és április 1 között a helyi görög-katolikus egyház szervezésében „Strigătul Vieţii – Kiáltás az Életért” címmel egyhetes rendezvény-sorozatra került sor Kolozsváron. Ezek az események és a résztvevők nagy száma azt jelzik, hogy az édesanyja méhében növekvő gyermek életének védelme sokakat foglalkoztató kérdés.
A „Kiáltás az Életért” egy konferencia-sorozatot is magába foglalt, melyen hazai és külföldi szakemberek beszéltek az abortusz jelenségéről, orvosi, pszichológiai, szociológiai, demográfiai és teológiai szempontból. Megrendítő volt az a feszült figyelem, amellyel a főleg fiatalokból álló, népes hallgatóság az előadásokat kísérte. A konferencia-sorozat résztvevőjeként és meghívott előadójaként szeretnék a diákházban elhangzott gondolatok közül néhányat megosztani az olvasóval.
A II. János Pál pápa által megfogalmazott „Élet Kultúrája” – melynek fel kell váltania a „Halál Kultúráját” – a konferencia visszatérő motívuma, alapvető metaforája volt. A metafora kihívást jelent mindannyiunk számára, állásfoglalásra késztet, azzal szembesít, hogy nincs köztes álláspont: ha nem az Életet választjuk, a Halál Kultúráját támogatjuk. A konferencián előadó orvosok nemcsak az abortusz lehetséges szervi szövődményeiről beszéltek, hanem arról is, hogy személyesen hogyan érintette őket az abortusz tragédiájában játszott szerepük. Dr. Monica Câmpean nőgyógyász főorvos, aki 1996-ban úgy döntött, nem végez többé abortuszokat, így fogalmazott: „42 évnek kellett eltelnie az életemből, hogy rájöjjek, mi Isten terve az én életemmel – semmiképpen sem az, hogy kicsiny gyermekeket öljek meg.” A Halál Kultúrája eszközként használja fel az orvosokat, a társadalomnak e köztiszteletben álló tagjait – „ha az orvos mondja, hogy az abortusz elfogadható megoldás, akkor az bizonyára úgy van”. Az orvostudomány célja az emberi élet védelme, a megelőzés és a gyógyítás – ezideig azonban egyetlen komoly kutatásnak sem sikerült bebizonyítania azt, hogy az abortusz gyógyító hatású lenne. Ellenkezőleg, ezek a kutatások azt bizonyítják, hogy az abortusz a testi és lelki egészséget egyaránt jelentősen károsítja, abortusz után a kórházi beutalások száma megnő. A kár akkor is óriási, ha csupán gazdasági szempontból vizsgáljuk a jelenséget.
A terhességvesztés összes formája (spontán vetélés, művi terhességmegszakítás, halvaszületés) fontos személyes veszteség mindkét szülő számára. A gyász folyamata a veszteség feldolgozását szolgálja. Művi abortusz esetében a gyászfolyamat gyakran elmarad. Ennek számos oka van, többek között az, hogy nehéz meggyászolni valakit, akit a gyászoló soha nem látott, holttestét nem érinthette meg, akinek a halálához hozzájárult, ráadásul gyászában a környezete sem támogatja. Az elmaradt gyászfolyamat és az abortuszból fakadó többi lelki konfliktus különböző tünetek képében nyilvánulhat meg – ezek jelentik az abortusz utáni tünetegyüttest. E tünetek egy része lelki jellegű: ezek közé tartoznak a nagyfokú szorongás, rémálmok, a depresszió, melyet gyakran valamilyen jelentéktelen nehézség vált ki. Felléphetnek testi panaszok is, melyekkel a személy legtöbbször háziorvosát keresi fel, például alhasi fájdalmak, fejfájás, álmatlanság. Abortuszt követően gyakoriak a párkapcsolati nehézségek, melyek az esetek jelentős részében a kapcsolat felbomlásához vezetnek.
Minden terhesség válsághelyzetet jelent a szülők számára: az anya testének ki kell tágulnia, hogy a növekvő magzatnak helye legyen; mindkét szülőnek lelkileg is kell növekednie (hogy befogadhassák az új személyt a családba). Az áldott állapot korai heteiben szinte mindenki érez valamelyes ambivalenciát a változással szemben, amit a gyermek érkezése jelent. A terhesség előrehaladtával azonban a gyermekkel kialakított kötődés egyre erősebb lesz. A szíve mélyén senki sem akar meghalni, sem más valaki életét kioltani. Hiszen ösztönösen érezzük, hogy nem húzhatunk hasznot embertársunk kárából. Igazából senki sem akarja a Halál Kultúráját támogatni. Minden anyának segítséget kell kapnia ahhoz, hogy szabadon választhassa az Életet, gyermeke életét. Az abortusz alternatívája az, hogy minden gyermeket üdvözöljünk és szeretettel fogadjunk, fogantatása pillanatától kezdődően. Minden gyermek első számú joga a létezéshez való jog. Az abortuszok nagy száma azt fejezi ki, hogy a társadalomban a gyermek értéke lecsökkent. Csak akkor tudunk minden gyermeket örömmel üdvözölni, ha a gyermek nagyon értékes számunkra.
Boros Izabella, az AGAPE Életvédő Alapítvány tanácsadó központjának munkatársa, az abortusznak a családra gyakorolt hatásáról beszélt. Előadása az „Élő Remény” elnevezésű terápiás program tapasztalataira alapozott. Ez a program a terhességvesztések lelki következményeinek kezelését szolgálja. Az abortusz egy-egy családon belül sajnos gyakran nemzedékről nemzedékre „öröklődik”. A terhességvesztéssel kapcsolatos lelki konfliktusok megoldása a tragédiák láncolatának megszakítását, a megelőzést is szolgálja. Érdeklődni, tanácsadásra jelentkezni az alapítvány székhelyén naponta 10-16 óra között lehet, személyesen vagy telefonon (cím: Mócok útja 16/4, telefon: 430 382).
» Kérlek
Szabadság, 2002 április 11 |
|