|
Érdekes cikkek gyűjteménye
Kérlek Szabadság, 2002 április 11dr. Kónya Zoltán A jól működő, „kivételesen egészséges” családokkal foglalkozó kutatások, melyekre előző írásaimban már utaltam, többek között arra a kérdésre is választ kerestek, hogy milyen módon érvényesül ezekben a családokban a szülői tekintély? Hogyan érik el a szülők azt, hogy gyermekeik, legalábbis az esetek túlnyomó többségében, megteszik, amire kérik őket?
Az egyik fontos tényező, amire a szülők bátran alapozhatnak, magával a gyermekkel kapcsolatos. A gyermekek alapvetően engedelmes lények. Arra születtek, arra vannak „beprogramozva”, hogy szüleikkel szemben engedelmesek legyenek. Ez teljesen érthető, hiszen túlélésük a nagyok, szüleik gondoskodásától függ és a gyermekek ezt ösztönösen tudják. Akkor érzik magukat biztonságban, ha a szülőket látják vezető szerepben. Bár ez nem mindig teljesen nyilvánvaló, alapvető törekvésük mégis az, hogy az őket gondozó felnőtteknek örömet, elégtételt okozzanak. A gyermek engedelmességének természetesen csak akkor van értéke, jelentése, ha időnként nem engedelmes. A lázadás nem csak azért fontos a gyermek számára, mert általa személyes függetlensége fejlődik, hanem azért is, mert az engedetlenség helyzetében kitapogathatja, hogy meddig, milyen határokig mehet el. Ilyenkor megnyugszik, ha azt tapasztalja: ezek a határok egyértelműek és a szülők urai a helyzetnek.
A gyermekek pozitív hozzáállására tehát lehet számítani. Családi rend és családi demokrácia között mégsem könnyű mindenki számára kényelmes egyensúlyt teremteni. A családokban általában, és a kivételesen jól működő családokban valószínűleg még inkább, a gyermek-szülő kapcsolatban, a mindennapi érintkezésekben működik néhány olyan alapelv, amely gyermekek és felnőttek együttélését könnyebbé teszi. A család persze nem föltétlenül alkalmazza ezeket tudatosan. Együttélésük, együtt-növekedésük során fedezik fel a kérések és elvárások egyenes megfogalmazásának hasznát, rájönnek a természetes következmények elvére, a jutalmazás és büntetés bölcs alkalmazási módjára, és felhasználják az utánzásban rejlő lehetőségeket. Vegyük sorra ezeket.
Kérések megfogalmazása. A gyermeknek fogantatása pillanatától kezdve szüksége van arra a megnyugtató tudatra, hogy a fejlődéséhez szükséges „építőkockák” biztosítottak számára. A családba való megérkezésekor szülei annak az építőanyag-kereskedőnek a beállítottságával fogadják, aki az új vásárlót igazi, őszinte örömmel fogadja: „Isten hozott! Örülök, hogy jöttél. Mondd csak el bátran, mire van szükséged az épületedhez. Raktáramban bőven van mindenből. Nagyon szívesen adom ...” A gyerek részéről elegendő egyszerűen kérni azt, amire szüksége van. Esetleg nem is kell kérnie. Elég az, ha ő egyszerűen van. Ilyen körülmények között nem kell bánatosnak lennie ahhoz, hogy gyengédséget kapjon, és nem kell megbetegednie ahhoz, hogy törődjenek vele. Nem kell rosszalkodnia, úgy is ráfigyelnek, és nem kell csillognia-villognia, hiszen mindenképpen bátorítják és megdicsérik. Következésképpen szabadon választhatja azt, hogy vidám, egészséges és jó legyen, teljesítmény felmutatása helyett pedig saját fejlődésére összpontosíthat. Azt az energiát, amit egyébként betegségre, rosszaságra, vagy a szülők elkápráztatására használt volna, így nyugodtan használhatja kastélyának, saját fejlődő személyének építésére.
Amilyen természetes a gyerek számára az, hogy szülei meghallgatják kéréseit és válaszolnak rájuk, ugyanolyan természetes, hogy ő is tekintettel legyen szülei kéréseire. Ha a szülőnek valamilyen kérése, elvárása van a gyerekkel szemben, elegendő azt egyszerűen kimondania, ügyelve arra, hogy kérése érthető, egyértelmű és teljesíthető legyen. A kérés akkor is hatásos, helyesebben akkor igazán hatásos, ha megmarad az egyszerű információ-közlés szintjén („Kérlek ...”, „Szeretném, ha ...”), különösebb érzelmi töltet nélkül. A kérést a gyermek egyszerűen azért teljesíti, mert a szülei szeretnék és/vagy számára is jó ötletnek tűnik. Nem kell attól tartania, hogy engedetlensége esetén a felnőttek idegesek vagy szomorúak lesznek.
A kölcsönös kérések és kérés-teljesítések kontextusában a gyermek elsajátít néhány olyan képességet, melyekre felnőttként majd nagy szüksége lesz. Megtanulja szükségleteit szavakban, kérés formájában megfogalmazni és megtapasztalja azt, hogy az egyenes kérés nemcsak jobb érzés, de eredményesebb is, mint a kerülőút, a manipulálás. Megtanulja elfogadni a „nem”-et is. Megtanulja azt, hogy nemcsak neki, de másoknak is vannak szükségletei és kérései, melyekre tekintettel kell lenni, bár képesnek kell lennie arra is, hogy nemet mondjon.
A sorozat következő része a valós elvárások megtárgyalásában rejlő lehetőségeket mutatja be.
» Kérlek
Szabadság, 2002 április 11 |
|